Kennedy szerszám vélemény

Kennedy Quality Industrial Tooling

Számos kérdés merülhet fel a Kennedy szerszámokkal kapcsolatban, mint ahogy felmerült ez bennünk és olvasóinkban is. Az ő kedvükért hoztuk létre jelenlegi blog bejegyzésünket, melyben azoknak szeretnénk némi információt és tapasztalatot átadni, akik nem rendelkeznek még efajta ismeretekkel, vagy épp fontolgatják egy Kennedy szerszám megvásárlását.

Kennedy szerszámok

A Kennedy egy az iparban jól ismert, angol márkanév, melynek termékei megfelelnek a legmagasabb ipari körülményeknek is. Mint ahogy a logójukban is olvasható, “Quality Industrial Tooling”, tehát Minőségi Ipari Szerszámok magas színvonalú kínálatát ígéri. A szereléstechnika, fémszerkezetgyártás, építőipar, fémipar és további hasonló területekről kerestük meg különböző partnereinket, akiket arra kértünk, hogy véleményezzék a Kennedy szerszámok minőségét, megbízhatóságát és tartósságát, valamint ár/érték arányát. Emellett kipróbáltunk és teszteltünk mi magunk is néhány kéziszerszámot és segédeszközt.

Döbbenetes eredmény a Kennedy szerszámokról alkotott átlag vélemény

Nem okozott akkora meglepetést, hiszen mi is arra számítottunk, hogy a megkérdezett vállalkozók és ipari cégek véleménye pozitív lesz. A Kennedy szerszámok valóban a prémium kategóriába tartoznak, kidolgozottságuk a végtelenségig precíz és nagyon pontos, minőségük és a felhasznált alapanyagok pedig nem hagynak kivetni valót maguk után. Erre valójában számítani lehetett. De mi a helyzet, ha barkácsolásra kell?

Kennedy Quality Industrial Tooling
Kennedy Quality Industrial Tooling

Kennedy szerszám, érdemes barkácsolásra megvásárolni?

Kíváncsiak voltunk, hogy vajon érdemes-e megvásárolni akkor is egy Kennedy kéziszerszámot, ha csak otthoni barkácsolásra kell, hiszen nem olcsó még egy egyszerűbb eszköz sem, ha a Kennedy márkanév van ráírva. Mit tud egy Kennedy szerszám?

Nos, ez viszonylag összetett kérdés, hiszen az a legnagyobb kérdőjel ebben a dologban, hogy ki, milyen eszközökkel szeret és milyen minőségben kíván dolgozni, barkácsolni. Az biztos, hogy az otthoni barkácsolás során is előfordul alkalmanként olyan eset, hogy a megszokottnál sokkal nagyobb terhelést adunk a szerszámainknak, a villáskulcsnak, fogónak, krova készletnek, vagy épp a kalapácsnak. Férfitársaink között akadnak jónéhányan, akik cseréltek már saját autójukon például kormányösszekötőket, vagy épp féktárcsákat. Egy féktárcsát általában 150-200 ezer kilóméteren keresztül használunk, amikor oda kerülünk, hogy elkezd gyengébben fogni, karistolni, nyikorogni. Ilyenkor sajnos nincs mese, le kell cserélnünk. Egy komplett féktárcs csere bármilyen autón nagyobb költség főleg azért, mert új féktárcsák felrakásakor nem rakhatjuk vissza a régi fékbetéteket, hiszen azok a régi tárcsákhoz vannak kopva. Vennünk kell új fékbetét garnitúrákat is. Ennél fogva nem olcsó már az alkatrész sem, azonban nem egy bonyolult feladat azok beszerelése. Sokan otthon oldják meg ezt a feladatot, azonban ilyenkor szembesülnek vele (főleg egy régebbi autó esetén), hogy az a féktárcsa jó eséllyel 5-6, vagy akár több éve a helyén van érintetlenül. Az időjárás pedig nem egy hálás szerető, ez jól látszik a rozsda rétegen is. Minden csavar összerohadva és eggyé válva az alkatrészekkel. Ilyen csavarokat nem egyszerű feladat meglazítani, ezért mindenképpen javasolt csavarlazító, egy jó nagy erőkar és két erős kéz használata. Ehhez hasonló esetekben képes egy villáskulcs meghajolni, eltörni, kicsorbulni, ami nagyon bosszantó tud lenni, amikor épp az autó alatt fetrengünk.

Ilyenkor kell szembesülnünk azzal, hogy sajnos nem mindig elegendő, ha a piacon vásárolunk egy olcsó villáskulcs készletet.

Egy Kennedy villáskulcs garantáltan nem hajlik, törik, vagy csorbul, hiszen magas minőségű alapanyagokból, intenzív felhasználásra tervezett kivitelben készülnek el. Tipikusan az “örök élet +1 nap” esete főleg akkor, ha egy barkács felhasználó vásárolja meg otthoni felhasználára.

Kennedy szerszam
Kennedy szerszám

Mindenki maga tudja megítélni pontosan, hogy szüksége van egy profibb, megbízhatóbb szerszámra az adott feladathoz, vagy elegendő az olcsó szerszám is az elvégzendő munkára. Az biztos, hogy egy Kennedy szerszám annak használata során mindig megbízható, tartós és strapabíró, így bátran ajánljuk azoknak, akik az igazán minőségi és prémium megoldásokat, eszközöket és szerszámokat részesítik előnyben.

Amit a lemezhajlító, más néven az élhajlító kapcsán tudni érdemes!

A hajlítás célja

A termelési gyakorlatban sokszor szükség van arra, hogy idomanyagokat, lemezeket, csöveket megfelelő szögben vagy ívben meghajlítsunk. A hajlítás célja, hogy a képlékeny anyagú munkadarabot forgácsolás nélkül úgy alakítsuk (hajlítsuk), hogy az a műszaki rajz által megadott követelményeknek megfeleljen.

A hajlítás elmélete

A hajlítás a nyújtásnak és a zömítésnek olyan összetett művelete, amelynél az anyag külső rétege a hajlítás irányában megnyúlik, belső rétege pedig megrövidül, zömítődik.

A középső, ún. semleges réteg, amely a keresztmetszet súlypontján halad át megtartja eredeti hosszúságát. Jól szemléltethető ez a folyamat, ha a hajlítandó test felületeire hossz- és keresztirányban vonalakat rajzolunk. Hajlítás után a vízszintes vonalak a hajlítás alakját követik, a külső vonalak megnyúlnak, a belsők pedig megrövidülnek. A függőleges vonalak sugárirányban helyezkednek el.

lemezhajlitas vonalai
hajlítási vonalak

A gyakorlati vizsgálatok azt mutatják, hogy a semleges szál akkor vonul végig a munkadarab közepén, ha a görbületi sugár nagyobb, mint az anyagvastagság ötszöröse vagy egyenlő vele. A legtöbb hajlításnál a semleges szál sugara közelebb van a belső görbülethez, kb. az anyagvastagság egyharmadában fekszik.

A hosszúságváltozások folytán az anyagban belső erők keletkeznek, mégpedig a belső oldalon nyomó-, a külső oldalon húzófeszültségek. Hajlítás közben ezeket a belső erőket le kell győzni. Az erők a széleken a legnagyobbak, befelé haladva csökkennek és a semleges szálhoz érve teljesen eltűnnek (ábra). A semleges szál az az elméleti határvonal, ahol sem húzó-, sem nyomófeszültség nem keletkezik, hajlítás után is megtartja az eredeti hosszát, ezért a hajlítás előtti hosszúság (kiterített méret) számításának alapja.

A hajlításhoz szükséges erő és keresztmetszeti területétől függ, hanem ennek alakjától is. Minél messzebb vannak a keresztmetszet szélei a semleges száltól, annál nagyobb erő szükséges a munkadarab meghajlításához.

Hajlítás fajtái

Megkülönböztetünk hidegen és melegen való hajlítást. Hajlításkor az anyagot alkotó kristályok a külső erők hatására egymáson elcsúsznak. Az anyagrészecskéket a húzóerő megnyújtja, a nyomóerő viszont zömíti. Ez azonban csak képlékeny anyagoknál lehetséges, amelyeknek részecskéi a kristályfelületek mentén elcsúsztathatók anélkül, hogy egymás közötti összefüggésüket elveszítenék.

A hajlításkor keletkező húzó- és nyomófeszültségek az anyag keresztmetszetét megváltoztatják. Tömör keresztmetszet esetén a keresztmetszet alakja megváltozik. A hajlítás keresztmetszetének alakváltozása függ:

  • a hajlítási sugártól (minél kisebb a hajlítási sugár, annál nagyobb az alakváltozás)
  • a hajlítási szögtől (minél kisebb a hajlítási szög, annál nagyobb az alakváltozás)
  • a munkadarab vastagságától (minél nagyobb a munkadarab vastagsága, annál nagyobb az alakváltozás)

Minél nagyobb az anyag alakváltozása, annál nagyobb változás megy végbe a szemcseszerkezetben.

Az ennek következtében fellépő belső feszültségek az anyag szilárdsági tulajdonságait annyira csökkenthetik, hogy az selejté válik. A feszültségek melegen való hajlítással, vagy utólagos hőkezeléssel csökkenthetők.

Hajlításkor figyelembe kell venni az anyag rugalmasságát, mert a hajlítóerő megszűnése után minden anyag kissé visszarugózik. Meghatározott hajlítási szög elérésére tehát kissé túl kell hajlítani a munkadarabot. A túlhajlítás mértékét próbahajlítással állapítjuk meg.

Az anyagnak a hajlítással szemben való ellenállását hajlítás előtt hevítéssel csökkenthetjük. Ezért nagyobb keresztmetszetű anyagok hajlítását melegen végezzük el.

Lemezek hajlítása lemezhajlító berendezéssel

Nagyobb lemezek hajlítása gyorsan és pontosan végezhető a lemezhajlítógépen. A hajlítást a következő módon végezzük: a lemezt az előrajzolásnak megfelelően a hajlítógép alsó és felső befogópofái közé helyezzük. A két pofát csavarorsóval összeszorítjuk. Ezután a hajlítópofa elforgatásával a felső befogópofába helyezett léc körül meghajlítjuk a lemezt. A hajlítás szöge attól függ, hogy a hajlítópofát mennyire forgatjuk el. A felső pofa betétlécei cserélhetők (szegmenses élhajlító esetén a hajlító szegmensek, vagy hajlító bélyegek is cserélhetők), s így az tetszés szerint lekerekített, vagy éles sarkú hajlítások készítésére alkalmas.

szegmenses élhajlító
elhajlito belyeg/elhajlito prizma
élhajlító bélyeg/élhajlító prizma

Tömegben gyártott alkatrészek hajlításához nagyon gazdaságos és időhatékony megoldást jelent egy élhajlító gép.

A hajlítószerszám bélyegből és hajlítópárnából áll. A munkadarabot a lefelé haladó bélyeg a hajlítópárnába (matricába) sajtolva hajlítja meg.

élhajlító gép hajlítás közben

Ez a megoldás főként ipari szinten a leggazdaságosabb és leggyorsabb hajlítási módszer. Az egyszerűbb kézi élhajlító berendezéseken túl léteznek hidraulikus élhajlító berendezések, melyek rásegítést képesek biztosítani a kezelő számára hajlításkor, de léteznek akár teljesen automatikus, cnc vezérléssel ellátott élhajlítógépek is.

hidraulikus elhajlito
hidraulikus élhajlító

 

Egy ilyen cnc élhajlító gép adott esetben több milliós beruházás lehet egy alkatrészgyártó, vagy szerkezetgyártó vállalt számára, azonban néhány éven belül biztosan megtérülő befektetést jelent az e-fajta élhajlító gépek gyorsaságának és termelékenységének köszönhetően.

Bővebb információkért lemezhajlító berendezésekkel kapcsolatban javasoljuk felkeresni a lemezhajlítógép.hu (www.lemezhajlitogep.hu) weboldalt is.

Hogyan készítsd elő a munkadarabot hegesztéshez?

A hegesztőgép bekapcsolása előtt elengedhetetlen teendők során kell végigmennünk ahhoz, hogy az elkíszített hegesztési varrat tartós és megbízható legyen. Mindenkinek ismerős lehet, amikor az anyag nem ömlik meg rendesen, a varrat nem egyenletes és tiszta, vagy nagyon pattog, fröcsköl a hegesztés, vagy épp begyulladni sem akar az ív. Mindegyik jelenségnek meg van a maga oka, melyek könnyedén kiküszöbölhetőek a szükséges ismeretek birtokában.

Elmondható, hogy a hegesztésünk minősége, a varrat esztétikai külleme, tartóssága és egyenletessége nagyrészt a hegesztés megfelelő előkészítésén múlik.

Nem elég, ha megtanultuk ügyesen kezelni a hegesztőpisztolyt és jól beállítani a hegesztő inverter paramétereit, ezekkel még párosulnia kell a fent említett tudásnak. Ez a tudás valójában egy elixír a tökéletes hegesztés kivitelezéséhez.

A munkadarabok megfelelő előkészítése, illetve annak folyamata 5 fő műveletre bontható:

  • egyengetés (pl. lemezek idomszelvények esetében)
  • felülettisztítás
  • darabolás, méretre vágás
  • hegesztendő élek kialakítása (élelőkészítés, leélezés)
  • befogás, illesztés

Munkadarab egyengetése hegesztés előtt

Az egyengetés történhet például kézi élhajlító, vagy gép élhajlító segítségével a munkadarab méretétől függően. A hajlítási művelet történhet hidegen, vagy melegen hajlítással. A melegen történő hajlítást lángegyengetésnek nevezzük, amely esetében a munkadarabot a hajlítani kívánt területen annak képlékeny megalakítási hőmérsékletére hevítjük fel, melynek következtében (a korlátozott hőtágulás miatt) maradó alakváltozás lép fel. Ennek hőmérsékleta acélok és nehézfémek esetén 550 – 700 C° (sütét vörös), könnyűfémeknél 350 – 400 C°. Lángegyengetésre sokszor hegesztés után is szükség van, főként pl. vékony lemezek, vagy csőcsonkok esetében.

A munkadarab tisztítása hegesztés előtt

A felületeknek szárazaknak, zsírtalanoknak, valamint páralecsapódástól és minden olyan anyagtól menteseknek kell lenniük, melyek a varrat kötés minőségét károsan befolyásolják. A hegesztendő varrat helyének 20-20 mm-es környezetét meg kell tisztítani mindenfajta szennyeződéstől (revétől, rozsdától, festéktől, olajoktól, zsíroktól, stb.), ezt nevezzük a tisztítás előkészületi folyamatának. Kivételes esetekben, kisebb méretű munkadaraboknál a vegyi tisztítás (pl. bemeírtés, majd passziválás és öblítés) is alkalmazható, azonban ez környezetszennyező megoldás, így mindig törekedni kell a mechanikai tisztítási művelet elvégzésére. Kisméretű munkadarabok esetén pl. drótkefe, drótkorong, vagy csiszolókorong használatával kiváló felületi tisztaság érhető el, nagyobb méretű munkadarab esetén azonban már előnyösebb és hatásosabb a szemcseszórás eljárás alkalmazása.  Ekkor a felületre nagy sebességgel szemcséket (korundot, sörétet, drótvagdalékot, stb.), melyek feltörik és lesodorják a felületi szennyeződéseket. Ha szükséges az alakítószerszámokat, befogó- és rögzítőeszközöket, valamint a forgó- és forgatóberendezéseket is meg kell tisztítani a használat előtt.

Munkdarab vágás és darabolás hegesztés előtt

kezi plazmavagas
Kézi plazmavágás

Fémes szerkezeti anyagok szétválasztására a mechanikus darabolás, vagy a termikus vágás alkalmazható. A darabolás végezhető hideg vagy meleg eljárással, valamint kézi vagy gépi úton. Kisebb, vékonyabb, lágyabb munkadarabok (pl. réz, alumínium) kevésbé pontos, főként egyenes vágásához kézi lemezvágó olló is használható. Vastagabb anyagok darabolásához karos olló, tárcsás daraboló, szalagfűrész, gépi lemezolló, stb. javasolt. A gépi darabolás mindig termelékenyebb, hatékonyabb és potnosabb a kézi darabolással szemben. Gépi megmunkálások esetén az elvárható pontosság ±0,02 mm. Egy jó minőségű fém szalagfűrész használatával gyorsan és precízen tudunk dolgozni, melyek ma már könnyedén beszerezhetőek. A fémdarabolás szalagfűrész segítségével valójában a forgácsolás egyik speciális esete, melyről bővebben írtunk már korábbi cikkeinkben is.

femipari szalagfuresz
Fémipari szalagfűrész

A vágás olyan anyagszétválasztó technológia, amellyel meghatározott pontosságú, alakhűségű és felületi minőségű félkész, vagy késztermék állítható elő. Minden olyan vágó eljárás termikos, amelynek alkalmazásakor az anyagot jelentős hőhatás éri. Ezek három fő csoportja az égetővágás, ömlesztővágás és a gőzölögtető vágás. A termikus vágás végezhető lánggal, ívvel, plazmával vagy lézersuárral. Ötvözetlen, illetve kismértékben ötvözött acélok szétválasztására, leélezésére a lángvágás, míg az ötvözött acélokhoz és nemvasfémekhez a plazmavágás, valamint a lézervágás alkalmazható.

gepi langvagogép
Gépi lángvágógép

A munkadarab éleinek kialakítása, leélezése, gyökölés

A hegesztés egyik legfontosabb előkészületi fázisa. A hegesztési él, vagy élfelület a munkadarabnak a hegeszés helyéül kijelölt és a tervezett varratnak megfelelően kialakított éle, felülete. Ezeket az éleket mechanikus eljárással (esztergálás, marás, gyalulás, stb.) és termikus eljárással (láng, plazma) lehet kialakítani. Itt is fontos tényező a pontosság és a felületi minőség.

A munkadarab befogása és illesztése hegesztés előtt

A munkadarab befogása, illesztése és fűzése fontos tevékenység a hegesztés megkezdése előtt. A hegesztési feladatot az adott lehetőségekhez mérten a legkedvezőbb helyzetben kell végezni. A hegesztési varrat helyzetét a térben elfoglalt helyzete és a hegesztés iránya határozza meg. A hegesztési alaphelyzet nemzetközi jelölése P betű (Position-pozíció-helyzet) és azt követő A….G betű, csövek körvarratainál H (felfelé), vagy J (lefelé) betű és a cső hajlásszöge (pl. H-L045 = 45° -os dőlésszögű cső). Az alábbi ábrán láthatók és értelmezhetők az egyes hegesztési helyzetek.

hegesztesi helyzetek
Hegesztési helyzetek

A PB (haránt-vízszintes) és PD (haránt fej feletti) helyzeteket csak sarokvarratoknál, a PC (haránt) és PE (fej feletti) helyzeteket pedig csak tompavarratoknál értelmezzük. A betűvel képzett alaphelyzetek jelölése kiegészíthető a dőlési és elfordulási szög 3-3 számjegyes kódjával (pl. PB 130-045 haránt-vízszintes helyzet 130°-os dőlési és 45°-os elfordulási szöggel). A munkadarab hegesztési helyzetbe hozását, a helyzet megtartását, vagy a darabok feladatnak megfelelő mozgatását (forgatását) hegesztő készülékek végezhetik.

A hegesztés megkezdése előtt a megfelelően leélezett munkadarabokat egymáshoz kell illeszteni. Az illesztés a munkadarabok összetartozó éleinek, vagy élfelületeinke hegesztéshez való beállítása, ideiglenes rögzítése. Az illesztés lehet vonal, vagy felület menti. Az illesztési felület az illesztett munkadarabok találkozási felülete. Merőlegesen leélezett homlokfelületek egyesíthetők illesztési hézag (rés) nélkül vagy hézaggal, egy oldalról vagy két oldalról, kézi vagy részben gépesített hegesztő eljárással. Illesztéskor ügyelni kell arra, hogy az illesztési hézag a kötés teljes hossza mentén állandó legyen. Miután azonban a munkadarab a hegesztéső hő hatására tágul, illetve hűtéskor zsugorodik, az illesztési hézag mérete is változhat. Ezért célszerű az összehegesztendő elemeket készülékbe befogni, összefűzni.

(Cikkünk alapjául szolgált Dr. Kovács Mihály, Hegesztés című könyve, melyet szívből ajánluk mindenkinek, aki szeretné megérteni a hegesztés folyamatát, szeretne megismerkedni a különböző hegesztési módok elméleti hátterével és szeretne méllyebb tudásra szert tenni a hegesztő szakma területén) 

Tudod mi történik hegesztő inverter használata során?

Következő cikkünket első sorban azok figyelmébe ajánljuk, akik elméleti szinten érdeklődnek és ismerkednek a bevont eIektródás hegesztéssel és annak alapjaival. Írásunk barkácsolóknak készült, akik szeretnének jobban megismerkedni a hegesztéssel. Számukra sokat segíthet megérteni, hogy mi miért történik hegesztés közben.

Mi történik a bevontelektródás hegesztő használatakor?

A bevontelektródás ívhegesztéshez szükséges energiát minden esetben valamilyen áramforrás biztosítja, amely lehet egyenirányító, transzformátor, vagy generátor (inverteres hegesztő, vagy hagyományos hegesztőtrafó). A hegesztés végezhető egyenárammal, vagy váltóárammal.
Egyenáramú hegesztéskor az elektróda csatlakozhat az áramforrás negatív pólusához (egyenes polaritás), vagy pozitív pólusához (fordított polaritás). A hegesztőív a bevont elektróda és a munkadarab között ég, megömlesztve ezzel a hegesztendő alapanyagokat közben leolvasztva az elektródát. A bevonatból képződő gázok védőhatása alatt, az elektródáról leváló fémcseppekből áll össze a hegvarrat, miután azok megdermedtek.
bevontelektrodas ivhegesztes elve
Bevontelektródás ívhegesztés elve
Üresjáráskor a bekapcsolt hegesztő-áramforrás pólusai között üresjárati feszültség mérhető (U). Az ív begyújtása az elektróda és a munkadarab érintkézésekor történik meg. Nagyobb üresjárati feszültség esetén az ívgyújtás könnyebben létrejön. Az ívgyújtás fázisa két, egymástól jól elkülöníthető részre bontható.

Bevontelektródás ívhegesztő elsődleges ívgyújtása

Az elsődleges ívgyújtás a hideg munkadarabon rövidzárás útján végbemenő folyamat. Elsődleges ívgyújtáskor koppintásos módszerrel a munkadarabhoz érintjük, így az elektróda felizzik. Ekkor a feszültség megközelítőleg nullára esik, az áramerősség pedig az állandósult zárlati áram értékét veszi fel. Az elektróda felemelésekor a felizzott elektródából elektronok lépnek ki ionizálják az ívatmoszférát és létrejön az ív, így kialakul a hegfürdő. Az áramerősség és a feszültség felveszi a beállításnak, illetve az ívhossznak megfelelő értéket. Ezt követően megindul a cseppleválás (fémátvitel), amely lehet finomcseppes (rövidzárlatmentes), vagy durvacseppes (rövidzárlatos).

Bevontelektródás hegesztő inverter másodlagos ívgyújtása

A másodlagos ívgyújtás a rövidzárlatos cseppleválást követő, izzó anyagon végzett ívgyújtás, azaz az ívkeltés. Ha az ívgyújtás első szakasza sikeres, akkor az állandósult feszültségértéknél legalább 1,5-szer nagyobb nagyobb feszültség már elegendő az ív másodlagos gyújtásához. Az áramkör egy kis térfogatú, olvadt fémrészen záródik. Az elektróda emelésével ez a fémrész megnyúlik, majd a hőmérséklet növekedés és az erőhatások következtében leszakad és ismét kialakul az ív. A fémcsepp leválását elősegíti az áram által átjárt vezető körül kialakuló mágneses mező is. Ennek hatása, hogy igyekszik az olvadó elektródavéget összeszűkíteni és azt cseppként leválasztani.
bevontelektrodas hegesztes folyamata
Bevontelektródás ívhegesztés ömlesztő folyamata
Reméljük cikkünk segített méllyebben megérteni és megismerni a bevontelektródás hegesztés alapjait és mindenki a saját hasznára tudja fordítani a lehető legeredményesebben.
(Cikkünk alapjául szolgált Dr. Kovács Mihály, Hegesztés című könyve, melyet szívből ajánluk mindenkinek, aki szeretné megérteni a hegesztés folyamatát, szeretne megismerkedni a különböző hegesztési módok elméleti hátterével és szeretne méllyebb tudásra szert tenni a hegesztő szakma területén) 

Hegesztés varrat repedés nélkül

Gyakorló hegesztő számára hasznos információ lehet, hogy miért reped meg egy hegesztési varrat. Ez akkor is előfordulhat, ha esztétikailag kifogástalan varratot készítettünk.

Hegesztés során nem elegendő mindig csak a külalakra odafigyelnünk, rendelkeznünk kell némi anyagismerettel, vagy kellő mennyiségű tapasztalattal.

Hegesztesi varrat repedes
Hegesztési varrat repedés

Egy hegesztési varrat megrepedése, eltörése eredhet például rezonanciából, mechanikai igénybevételű varratok esetében. Ilyen varrat lehet például egy bicikli vázon, egy autó futómű szerkezetében, vagy bárhol ahol rezgések és feszültségek keletkezhetnek az anyagban. Ha pedig már a feszültségnél tartunk, akkor érdemes ezzel is foglalkozni.

Elrepedt hegesztes
Elrepedt hegesztés

Az egyes alapanyagok, acél, alumínium és azok ötvözetei hegesztése során a hirtelen fellépő hőhatás eredményeként úgynevezett feszültség keletkezik az anyag kristály szerkezetében, vagy másnéven szemcse szerkezetében. Ez egy afféle nyomás/tágulás szerű viselkedése az adott fém fajtának, melyet kellő ismeretek birtokában tudunk megfelelően kezelni. Az alumíniumot és annak különböző ötvözeteit hegesztés előtt előmelegítéssel kezelik, a hegesztés befejezésekor pedig utómelegítik, ami lényegében utóhűtésnek is nevezhető. Mivel a hőmérséklet különbség csökken a hegesztéskor fellépő hőhatás és a hegesztendő munkadarab hőmérséklete között, ezzel a módszerrel feszültség mentesíteni lehet az adott munkadarabot, megőrizve az anyag belső szerkezetének felépítését és stabilitását. A végeredmény pedig egy megbízható és tartós hegesztési varrat lesz. Felületi feszültség szempontjából érzékenyebb anyagok például az Almg5, AlSi alumínium ötvözetek, vagy az alumínium öntvények, de számos acél fajtánál is előfordulhat egy hegesztési varrat megrepedése.

A feszültség mentesítésen túl sok múlik még a hegesztőpisztoly megfelelő dőlésszögén, az elektróda távolságán, a hegesztés irányán, a hegesztések sorrendjén, vagy a hozaganyag típusán is. Fontos, hogy mindig megfelelő alapossággal készítsük elő, tisztítsuk meg, gyököljük a hegesztési varrat helyét. Érdemes használni repedés vizsgáló sprayt, illetve számos egyéb lehetőség közül is válogathatunk hegesztő sprayk terén, mint például fröcskölésgátló, vagy letapadásgátló sprayk.

Hegeszto spray hasznalata
Hegesztő spray használata

Mindenképp alaposan nézzünk utána és kérdezzünk a helyi szakiktól, tapasztaltabb ismerősöktől, tájékozódjuk az internetes fórumokból, szakértőktől, vagy szerezzünk be valamilyen szakmai oktatóanyagot, mielőtt tapasztalat nélkül vágunk bele a hegesztés világába.

 

Csőhajlítás törés nélkül

Csőhajlító vásárlása előtt érdemes megismerni néhány jól bevált módszert, amelyek alkalmazásával lehet, hogy nem is szükséges ilyen berendezést vásárolnunk.

Alumínium, réz, vagy vékonyfalú fémcső hajlításakor hajlító rugó vagy csőhajlító berendezés használatával kerülhetjül el, hogy megtörjön, megroppanjon, vagy rosszul deformálódjon a hajlított cső. Hajlító rúgó segítségével többnyire 15 – 22 mm-es átmérőjű csöveket lehetséges meghajlítani, mivel általábban ebben a mérettartományban vásárolható hajlító rugó. Rugó használata esetén fontos, hogy a meghajlítandó cső méretének megfelelő méretű rugót használnáljunk, így elkerülhető a nem megfelelő deformálódás.

csohajlitogep
Csőhajlítógép

Csőhajlító berendezéssel akár méretesebb csöveket is meg tudunk hajlítani.

Csőhajlító készülék használata

Fontos, hogy a megvásárolt csőhajlítóhoz olyan méretű prizmákat, sablonokat, vagy görgőket vásároljunk, ami megfelelő méretű az általunk hajlítani kívánt csövek méreteihez. Ezekkel a sablonokkal és görgőkkel a kívánt formára tudjuk hajlítani a munkadarabot úgy, hogy az megsérülne, vagy összeroppanna.

Műanyag csövek hajlítása

PVC, vagy égyéb műanyag csö­veket rugó használata nélkül is meghajlíthatunk. Azonban, ha igazán éles szöget kíván a csőhajlítás, akkor ezesetben is érdemes hajlító rugót alkalmaznunk.

csohajlito rugo
Csőhajlító rugó

Ilyenkor az egyik legjobb megoldás, ha 100 Cº körüli vízbe helyezzük a műanyag csövet, aminek köszönhetően a műanyag szerkezete lazul, könnyedén alakíthatóvá válik. Ezután kisebb erőfeszítés nélkül a kívánt formába, vagy szögbe tudjuk hajlítani a munkadarabot. Másik szintén megfelelő megoldás egy elektromos hőlégfúvó használata, mellyel szintén megfelelően kivitelezhető a hajlítás. Ezesetben csak arra figyeljünk, hogy ne melegítsük túl a munkadarabot. A rugót minden esetben a munkadarab lehülése után vegyül ki, különben a hajlított szög torzulhat. Segédeszközök is segítségünkre lehetnek, ha a helyi barkácsboltból beszerzünk egy kézi csőhajlító fémsablont, vagy csőhajlító derékszöget. Ezel nagyban megkönnyíthetjük a munkánkat főleg akkor, ha rendszeresen dolgozunk műamyag csövekkel.

Bernardo szalagfűrész, mit érdemes tudni róluk?

A Bernardo szalagfűrész kínálata, a barkácstól az ipari felhasználású gépekig terjed és számos sikeres modell bizonyítja, hogy jó beketetés.

Ha otthonra, vagy a műhelybe, de akár üzemekbe is szalagfűrész vásárlását fontolgatja valaki, akkor egy Bernardo szalagfűrész költséghatékony és optimális megoldás lehet. Kínálatában a hobbi szalagfűrészeken túl megtalálhatóak a félprofi és profi, ipari felhasználású gépek is. A német gyártó több, mint 30 éve megtalálható a piacon és jelentős szereplője is annak. Kínálatában bármilyen felhasználásnak megfelelő szalagfűrész berendezések és további szerszámgépek találhatóak.

A Bernardo hobbi felhasználású szalagfűrész használatát illetően 150 óra/év, 2 óra/nap (25%-os igénybevétel esetén), a félprofi szalagfűrészre 300 óra/év, 3 óra/nap (50%-os igénybevétel esetén), a profi szalagfűrészre 600 óra/év, 3 óra/nap (90%-os igénybevétel esetén) és az ipari szalagfűrészekre pedig 1500 óra/év, 8 óra/nap (90%-os igénybevétel esetén) üzemidőket ígér a felhasználók számára. Ez olyan igény szerinti felosztást biztosít, hogy lényegében mindenki számára árban és tudásban megfelelő szalagfűrész választékot nyújt. Legyen az otthoni barkácsoló, vagy fémipari nagyvállalat. Mindenkinek az igényeihez mérten kínálja magas minőségű, precíz és pontos szalagfűrészeit.

Egy kisebb lakatos műhely számára például tökéletes megoldás lehet egy Bernardo EBS 181 szalagfűrész.

Szalagfuresz
Bernardo szalagfűrész

Ár-érték arányát tekintve nagyon előnyös szalagfűrész és a leghasznosabb tulajdonságokkal rendelkezik. Az egyik legfontosabb, ami egy ipari felhasználású szalagfűrész esetén elengedhetetlen, a hűtő-kenő emulziós folyadék rendszer, ami lényegében egy szivattyúból és a megfelelő csőrendszerből, szelepekből áll. Ez a funkció biztosítja fémvágás közben a forgácsolási eljárás következtében keletkező hő elvezetését, ami óvja a fűrészgépet és a fűrészszalag élettartamát egyaránt, továbbá kenést biztosít a vágáshoz, valamint megtisztítja a forgácstól a munkadarabot és a gépet is.

Bernardo szalagfűrész emulziós rendszer

Az emulzió tartáj és a szivattyú a gép alaptestében található, könnyedén hozzáférhető helyen, így a takarítás sem jelent gondot. A fenti képen jól látható továbbá a forgács tálca kialakítása is, mely biztosítja a szétszóródó forgács és a lecsöpögő emulzió összegyűjtését. Így tisztább környezetet tudunk tartani a gép körül.

További elengedhetetlen funkció például a zárt rendszerű, hidraulikus munkahenger, amely egy folytószelep segítségével a fűrészkeret süllyedését szabályozza.

Bernardo szalagfűrész hidraulikus munkahenger

A folytószelep használatával mindig optimális, a vágott munkadarab paramétereihez és tulajdonságaihoz igazított vágási kondíciót érhetünk el. Ez biztosítja a szalagfűrész számára a rezgésmentes, egyenletes futást, ami a fűrészszalag és a szalagfűrész élettartamát egyaránt óvja.

Az állítható szalagvezető segít, hogy mindig a vágott munkadarabnak megfelelő tartást biztosítsunk a fűrészszalagnak vágás közben.

Bernardo szalagfűrész szalagvezetője

Mindig a lehető legközelebbi pozícióba állítsuk a vágott anyaghoz képest. Ha a szalagvezető csapágy minél közelebb helyezkedik el a munkadarabhoz képest, annál stabilabb a vágás. Ebből követketően, ha egy kicsit jobban szeretnénk haladni, ami egy lakatos műhelyben nem ritka jelenség, nagyobb előtolást is adhatunk a gépnek úgy, hogy közben ne menjen félre a vágás, szakzsargonnnal élve ne szalámi legyen a vágott anyagból, hanem egy szép kis pogácsa.

A Bernardo szalagfűrész minden esetben jó választás, bizonyítja mindezt a már fentebb említett, több, mint 30 éves gépgyártói tapasztalatuk. A 30 éves múlt önmagában véve sem kis dolog és mindez ráadásul bizonyítottan kiváló szakértelemmel és minőséggel is társul.

 

Az igazán jó hegesztő mágnes

A lakatos, vagy hegesztő mestereknek, valamint a lelkes barkácsolóknak és akik szeretnek fémmegmunkálással foglalkozni, már-már megszokott téma lehet a hegesztő mágnesek világa.

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy a hegesztő mágnes használata milyen sokat segíthet a hegesztési munkálatok közben. Mostani cikkünkben inkább arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mire érdemes odafigyelni egy ilyen hegesztési munkadarabtartó mágnes megvásárlása előtt. Egy beállító mágnes hegesztéshez ugyanis olyan, mint egy kitartó és megbízható kolléga, aki mindig ott van, ha valamit tartani kell hegesztés közben, de soha sem kérdez vissza. Valószínűleg minden főnök álma egy ilyen kolléga, hiszen még fizetést sem kér a munkájáért cserébe.

Ha már használt valaki ilyet, akkor számára nem kell bemutatni ezeket az eszközöket. Nagyon sok segítséget képes adni munka közben és effektíve olcsó lakatos szerszámokról van szó. Egyes részletekre érdemes egy kicsit jobban oda figyelni, mivel hegesztő mágnes és hegesztő mágnes között is van különbség.

Mire figyelj elsőként egy hegesző mágnes láttán?

Elsőként és talán az egyik legfontosabb tényezőkét arra érdemes oda figyelni egy hegesztő mágnes, más néven pozicionáló, vagy beállító mágnes esetében, amire a férfiak általában mindig oda is figyelnek, ha nőkről van szó. Ezek pedig a formák és az alakzatok. Érdemes első pillantásra felmérni, hogy aminek párhuzamosnak kell lennie, az párhuzamos, aminek merőlegesnek kell lennie, az pedig valóban merőleges legyen. Silányabb minőségű hegesztő mágnesek esetében ugyanis előfordul, hogy két egymással szemközti él nem párhuzamos, vagy akár szabad szemmel is látható eltérései vannak. Ilyen eltérések lehetnek még például, ha a 30º-ot bezáró sarkok szöge valójában csak 29º-os, a 90º-os sarok pedig valójában 91,2º-os, és így tovább. Ezek olyan apró eltérések, hogy szabad szemmel nem könnyű észre venni viszont, ha épp egy boltban nézegetjük ezeket a termékeket, akkor egyszerűen nyomjuk oda a falhoz, vagy a polc sarkához, vagy bárhová, ahol szemmel láthatóan, viszonylag pontos derékszögek és párhuzamok vannak, így lényegében ellenőrző sablonként tudjuk azokat felhasználni. Plusz egy jó megoldás lehet még az is, ha két hegesztő mágnest illesztünk egymáshoz, azonban ha mindkét mágnes kidolgozása egyformán pontotlan, akkor még az is előfordulhat, hogy jól fog illeszkedni.

A legpontosabb ellenőrzés persze az, ha zsebben tartunk egy kisebb és megbízhatóan pontos derékszöget, amivel egész precízen meg tudjuk majd állapítani, hogy valóban pontos és precíz hegesztő mágnesekről van szó. Ezek a lehetőségek természetesen nem állnak rendelkezésünkre az internetes vásárlás során, cserébe azonban minden internetes áruházban 14 napos elállásunk van, így nyugodt szívvel megrendelhetjük a termékeket. A kiszállítástól számított 14 napon belül elállhatunk a vásárlástól és visszaküldhetjük a megrendelt terméket, bármilyen indoklás nélkül. Ez bőven elegendő, talán még túl sok is arra, hogy kibontsuk és lemérjük azt, hogy tényleg olyan hegesztő mágnes került a birtokunkba, amivel precízen tudunk majd dolgozni.

Mire érdemes még odafigyelni hegesztő mágnes vásárlásakor?

Tudni kell a hegesztő mágnesekről, hogy felépítésüket tekintve valójában két darab precízen kivágott fémlemezről, egy erős mágnesről és néhány csavarról van szó alapesetben. Nem egy túlbonyolított szerkezet, akár mi magunk is el tudjuk otthon készíteni akár egy régi, nem használt hangszóróból kioperált mágnesből. Akár mi magunk készítjük, akár a boltban vásároljuk meg nagyon fontos, hogy az egymással szemben lévő fémlemezek (amelyek a mágnest közrefogják) tökéletes másai legyenek egymásnak, tehát precíz kidolgozottságot igényel. Ha nem megfelelő pontossággal vágták ki és munkálták meg a fémlemezeket, akkor előfordulhat, hogy a mágnes több élét használva nem fog megfelelően és precízen illeszkedni, tartani, melyből kifolyólag az elvégzett munka is garantáltan pontatlan lesz majd. Ezt szintén ellenőrizni tudjuk a szoba sarkában, vagy egy polcelem szélén de, ha biztosra akarunk menni, akkor használjuk ismét a fentebb említett derékszöget, az biztosan nem fog tévedni.

Mi van még?

Még egy említésre méltó részletre érdemes odafigyelni. Egy vásárolt hegesztő mágnes esetében a két fémlemezzel közrefogott mágnest és a rögzítő csavarokat általában bakelit, vagy valamilyen hőálló műanyagból készült oldal borítással készítik. Erre azért van szükség, hogy a hegesztés és lakatos munkálatok során keletkező fémpor, fémreszelék és apróbb fém darabok ne tudjanak bejutni a mágneshez, onnan ugyanis nagyon nehéz lenne kitakarítani. Érdemes ellenőrizni ezeknek a borításoknak az illeszkedését, mivel tökéletesen kell fednie a két fémlemez közötti hézagot. Ha nincs tökéletes fedés, akkor előbb-utóbb megtelik, beleakad, vagy beleragad valamilyen fém hulladék, ami adott esetben nehezitheti is a hegesztő mágnes használatát. Általában “vályú szerű” kialakításuk van, ami akkor megfelelő, ha se nem túl mély, se nem túl sekély. Így optimális hely marad a forgács és egyéb fémhulladékok számára, tehát nem kell túl gyakran takarítanunk azt, valamint nem képes összegyűjteni annyit, vagy akkora darabokat, hogy a hegesztő mágnes használatát akadályozza, vagy nehezítse.

Hegesztő mágnes oldalról
Hegesztő mágnes oldalborítása

Érdemes tehát ilyen apróságokra és részletekre figyelni egy hegesztő mágnes megvásárlása, vagy legyártása esetén. Egy jobb minőségű, alapszintű, profi barkács hegesztő mágnes ára manapság már nem egy hatalmas összeg. 700 Ft – 1500 Ft közötti ellenérték fejében már egy Yato hegesztő mágnest is megvásárolhatunk.

Yato beállító mágnes
Yato munkadarabtartó mágnes

A felső határ persze itt is a csillagos ég, hiszen egészen speciális, ipari hegesztő mágnesek is léteznek, akár több százezer Forintért. Mindenki a saját igényei és felhasználása alapján tudja kiválasztani a maga számára optimális árral rendelkező hegesztő mágnest.

Bernardo vélemény. Megbízható gépek?

Ha darabológép vásárlás előtt állunk és nem napi szinten követjük a gépgyártók életét, figyeljük az újonnan megjelenő márkákat, vagy a távolabbi földrészeken gyártott gépek beáramlását, akkor nincs egyszerű dolgunk márka választás szempontjából. Ha már rászánjuk a pénzt egy fémfűrész, vagy gérvágó, vagy hasonló gép megvásárlására, akkor mindannyian a lehető legtöbbet szeretnénk kapni a pénzünkért.

Számos szalagfűrészgép márka található a piacon jelenleg, melyek nagy része Kínából és Taiwanból származik. Ezek minősége és konstrukciója többnyire hasonló, csak más-más máknavévvel van ellátva. A szakmában dolgozók által jól ismert “kici, ócó” kategóriáról van szó, ami általában rövid és körülményes befektetésnek bizonyul. Az ilyen fémfűrész általában nem túl könnyen szerelhető, olyan alkatrészekkel, csapágyakkal és tengely méretekkel készült, amihez itthon biztosan nem kapunk pótalkatrészt, továbbá idő előtt, de természetesen az 1 év garancia lejárata után tönkremennek. Ilyenkor sok a káromkodás és azok, akik hosszabb távra gondolkodtak a gép megvásárlásakor, elkezdhetnek új szalagfűrészgép után nézelődni. És persze ilyen esetben sokkal drágábbá válik egy fémipari szalagfűrészgép megvásárlása.

Ha valaki biztosra szeretne menni, nem akar csalódni és hosszútávra keres szalagos fémfűrész berendezést, akkor érdemes jól ismert gyártó termékét választani. Lehetőleg olyan márkát válasszunk, akinek megfelelő szervízháttere van Magyarországon, valamint megoldott a gyors alkatrész utánpótlás is. Érdemes oda figyelni rá, hogy manapság úgy szaporodnak az új márkák, gyártók és cégek, mint a gomba. Lehetőleg kerüljük azokat, akik fél éve gyártanak szalagfűrészgépeket és azokat részesítsük előnyben, akik megbízható, akár több évtizede tartó magyarországi forgalomban lévő márka képviseletét látják el.

Akik figyelemmel kísérik a gépipari történelmet, azok tudják, hogy régen Csehország egy igazi gépgyártó hatalom volt. Például az akkori Skoda forgácsológépek, még a háborúk alatt is szolgálták felhasználóikat és lám, ma egy neves autógyártó vállalat jól ismert márkaneve. Csehország ebből a szempontból nagy múlttal rendelkezik, azonban manapság már inkább Németországban találkozhatunk igazán minőségi, precíz és megbízható fémipari szalagfűrészgép választékkal. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy átvette az akkori Csehország szerepét gépgyártás terén. Ha igazán megbízható, magas minőségű, jól kigondolt, illetve újragondolt konstrukciókkal szeretnénk dolgozni, akkor a német fűrészgépek nem fognak csalódást okozni.

Bernardo fémfűrész
Bernardo szalagfűrész

A hiedelemmel ellentétben, mi szerint a német gépek drágák, a Bernardo szalagfűrész kínálata versenyképes az európai, vagy kínai gyártók gépeivel szemben is, azonban minőségüket tekintve folyamatosan felülmúlják azokat. A németek egy optimális, minőség és kedvező ár közötti egyensúlyt céloztak meg azzal, amit a Bernardo márka képvisel, melynek termékei igen kelendőek egész Európában, nem csak Magyarországon. Jó választás profi barkácsolók számára, de legfőképp hosszútávú befektetés biztonságos szervíz- és alkatrészellátás mellett.

Bernardo fémipari fűrészgép

Bernardo szalagfűrész

Szalagfűrész fémhez, fémfűrészgép, vagy fémvágó szalagfűrész mindegy, hogy minek nevezzük, egy Bernardo szalagfűrész akkor is jó választás azoknak, akik igényes és precíz munkát hajlandóak kiadni a kezük alól.

Igyekszünk azon barkácsolóknak és szakembereknek segítséget nyújtani mindezzel, akik szalagfűrészgép vásárlását tervezik a jövőben, vagy konkrétan Bernardo szalagfűrész megvásárlásán gondolkodnak.

Biztosak lehetnek benne, hogy nem okoz majd csalódást egy Bernardo szalagfűrész használata. A német gyártó termékei évek óta megbízhatóan és kiváló referenciákkal teljesítenek Magyarországon is.

Régi csavarkulcs? Használd fel!

Mit kezdj a régi, elhasznált, rozsdás csavarkulcsokkal? Ne dobd ki! Íme egy nagyon praktikus ötlet, amit imádni fogsz, ha vérbeli barkácsoló vagy.

 

Ha Te is sokat barkácsolsz, akkor az évek során biztosan összegyűlt néhány elhasználódott, tönkrement csavarkulcs, ami csak a helyet foglalja. Előbb, vagy utóbb, amikor már kellő mennyiség gyűlik össze, hogy “megérje” kivinni őket a méhtelepre, akkor megszabadulsz tőlük. Pedig valójában még sokáig a hasznodra lehetne, ha van hozzá egy megfelelő ötleted, amire felhasználhatod ezeket a csavarkulcsokat. 

Egy nagyon egyszerű, de praktikus, ötletes és látványos barkácstippel készültünk, amihez a következökre van szükséged. Fogj 3-4 db elhasználódott csavarkulcsot, 1 db laposvasat, 2-3 m elektromos kábelt, egy kapcsolót és egy dugvillát (jó az, amit otthon találsz), egy fadeszkát, 3-4 db anyacsavart, 4 db kisebb, önmetsző facsavart és végezetül egy izzót és egy hozzá tartozó izzófoglalatot. A művelethez szükséged lesz még egy fúrógépre és egy hegesztőgépre is.

Első lépésként tisztítsd meg a csavarkulcsokat, csiszold meg őket csiszolópapírral, ha rozsdásak akkor áztasd rozsdamaróba a lényeg, hogy fémtiszták legyenek. A következőkben vedd kezedbe a csavarkulcsokat és hegessz mindegyiknek a közepére, lapjára, vagy élére egy anyacsavart. Mérni nem kell, az is elég, ha szemre dolgozol.

csavarkulcs lámpatest
csavarkulcs ráhegesztett anyával

Ha ez meg van, a laposvasra hegessz rá egy csavarkulcsot úgy, hogy ha a többi csavarkulcsot is hozzá hegeszted az elsőhöz, végeredményül egy “C” alakot formáljanak. Célszerű a hegesztéseket fémtisztára csiszolni. A felső csavarkulcsot lapjával vízszintesen, tehát a laposvassal párhuzamosan hegeszd rá. 

csavarkulcs lámpa
lámpatest alapja

Ha ezekkel meg vagy, fogd a fadeszkát és fúrj bele a fúrógéppel egy akkora méretű furatot, amin a vezetéked átfér. A furatot a deszka egyik végén, hosszanti középtengelye környékére fúrd lehetőleg. Ezután, ha mér úgy is kezedben a fúrógép, fúrj néhány furatot a laposvasra is, amin keresztül a fadeszkához tudod majd rögzíteni a laposvasat a korábban kikészített önmetsző csavarokkal. Természetesen a furat mérete egyezzen a csavarok méretével, valamint olyan önmetsző csavarokat válassz, amelyek nem érnek át a fadeszkán. Persze meg is fordíthatod a dolgot és olyan vastagságú fadeszkát választasz, amiből nem lógnak ki az épp rendelkezésre álló önmetsző csavarjaid.

Ha a furatokkal is elkészültél, jöhet az összerakás. Először az önmetsző csavarokkal fogasd rá a fadeszkára a laposvasat (célszerű a fadeszkát előtte lekezelni, vagy igény szerint lefesteni, esetleg pácolni a jobb esztétikai élmény érdekében). Ha a laposvas fedi azt a furatot, amit a vezetéknek fúrtál okrábban, természetesen a laposvasat is meg kell fúrnod. Ezután fogd a vezetéket és fűzd végig először a fadeszkán és a laposvason, majd a csavarkulcsokra hegesztett anyacsavarokon. Befűzés közben használhatod a csavarkulcsok adta lehetőségeket is.

csavarkulcslámpa vezetékének befűzése
vezeték befűzés

Ha végig fűzted, akkor kösd rá a végén az izzófoglalatot, valamint a bemenő oldali végén a dugvillát amivel a hálózatba csatlakoztatod majd. Most célszerű bekötnöd a kapcsolót is, amit lehetőleg helyezz minél közelebb a fadeszkához, ami a lámpatest alapját képezi.

barkácsolóknak csavarkulcs lámpa
csavarkulcs lámpatest

Ha mindezekkel elkészültél elmondhatod magadról, hogy egy egészen egyedi, látványos és igazi barkács feelinges lámpát készítettél magadnak, amit nyilván a műhelyben mutat a legjobban, de akár a nappalidba is berakhatod, vagy éppen ahol Neked tetszik. Ha tetszett a cikkünk, nyomj egy Tetszik gombot a bejegyzés alján, vagy írd meg véleményed hozzászólásban.